Adatvédelem

 

1. Jelen adatvédelmi nyilatkozatban Az ELIXIR kinyilvánítja azon irányelveket, melyek meghatározzák a személyes adatok védelmével kapcsolatos gyakorlatát, valamint bemutatásra kerülnek azon szolgáltatások, melyek során Az ELIXIR a honlapjának (www.elixir-drops.hu) látogatóiról személyes adatokat kér. A jelen adatvédelmi nyilatkozat tartalmazza továbbá azon rendelkezéseket is, melyek meghatározzák, hogy Az ELIXIR milyen célokra, és miként használja fel a honlapja látogatói által rendelkezésére bocsátott adatokat, illetve azt, hogy Az ELIXIR hogyan biztosítja ezen személyes adatok jogszabályoknak megfelelő megőrzését és védelmét.

2. Az ELIXIR honlapján történő böngészés során a látogató egyidejűleg adatot is szolgáltat. Az adatszolgáltatás részben automatikusan, részben a honlapon elhelyezett űrlapok, formanyomtatványok kitöltésével, esetlegesen hírlevél és egyéb anyagok megrendelése útján történik. Az ELIXIR honlapján található szolgáltatások igénybevételéhez nem szükséges a látogató előzetes azonosítása, így ezen szolgáltatások tartalmához történő hozzáféréshez a látogató személyes adatot nem szolgáltat.

3. Az ELIXIR honlapja meghatározott részei megtekintésének feltétele, a látogató személyének azonosításra szolgáló információk rendelkezésre bocsátása ill. megadása, melynek során a felhasználó egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy adatait azonosítás céljából Az ELIXIR a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő módon nyilvántartsa. Amennyiben a látogató akként dönt, hogy a kért személyes információt nem adja meg, úgy lehetséges, hogy nem fér hozzá a honlap bizonyos részeihez.

4. Jelen nyilatkozat kialakításakor Az ELIXIR figyelembe vette különösen (i.) a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény, (ii.) az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény, valamint (iii.) a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének a tartalomszolgáltatásra vonatkozó működési, etikai és eljárási szabályzatának a személyes adatok és információk kezeléséről és védelméről szóló 2. számú mellékletében foglaltakat.

5. Az ELIXIR a látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangban kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések és más ajánlások érvényre juttatásához szükségesek. 6. Az ELIXIR számára kiemelt fontosságú cél a honlapja látogatói által rendelkezésre bocsátott személyes adatok védelme, a látogatók információs önrendelkezési jogának biztosítása. Az ELIXIR elkötelezi magát a látogatók személyes adatainak oly módon történő kezelése mellett, amely a vonatkozó hatályos jogszabályoknak teljes körűen eleget téve járul hozzá a látogatók biztonságos internetezési lehetőségeinek megteremtéséhez.

7. A jelen adatvédelmi nyilatkozat célja, hogy Az ELIXIR szolgáltatásai minden területén, minden felhasználó számára, tekintet nélkül nemzetiségére vagy lakóhelyére, biztosítva legyen, hogy jogait és alapvető szabadságjogait, különösen a magánélethez való jogát tiszteletben tartsák a személyes adatainak gépi feldolgozása során (adatvédelem).

8. Az ELIXIR a honlapját látogatóitól különleges adatot nem gyűjt, amely a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, illetve az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre, valamint a büntetett előéletre vonatkoznak.

9. Az ELIXIR birtokába kerülő a honlapját látogatók személyes és egyéb adataihoz való jogosulatlan hozzáféréssel, azok megsemmisítésével, károsításával vagy nyilvánosságra hozatalával okozott, vagy azokkal összefüggésben keletkezett esetleges károkért Az ELIXIR felelősséget nem vállal, azokért kizárólag az ilyen magatartások megvalósítója a felelős.

 

 

Adatvédelmi irányelvek, értelmező rendelkezések:

 

Rendelkezésre bocsátott személyes adatok

Az ELIXIR honlapja egyes szolgáltatásainak igénybevételéhez a felhasználóknak regisztrációs kérdőívet, formanyomtatványt kell kitölteniük. A regisztráció során keletkező információkat Az ELIXIR a hatályos magyar jogszabályok előírásainak megfelelően, a legnagyobb körültekintéssel, szigorúan bizalmasan kezeli, azokhoz illetéktelenek nem férhetnek hozzá. Az információk megadása azért szükséges, hogy Az ELIXIR statisztikai adatokat nyerjen a felhasználókról, melynek segítségével a honlapon igénybe vehető szolgáltatások a felhasználók érdeklődésének megfelelően továbbfejleszthetők.

A felhasználók egyedi azonosítására alkalmas adatok

A felhasználók egyedi elérésére alkalmas adatokat (például e-mail címeket) Az ELIXIR kizárólag a felhasználó által előzetesen jóváhagyott célra veszi igénybe, azokat a felhasználó előzetes írásbeli engedélye nélkül - a vonatkozó jogszabályokban előírt kivételektől eltekintve - harmadik fél részére semmilyen körülmények között nem adja át. Amennyiben Az ELIXIR szolgáltatáskínálatának bővítése ezt szükségessé teszi, egyes esetekben tájékoztató anyagokat küld felhasználóinak. Minden ilyen esetben azonban a felhasználót Az ELIXIR előzetesen tájékoztatja arról, hogy milyen jellegű és mennyiségű küldeményre számíthat. Amennyiben a felhasználó nem ad kifejezett hozzájárulást más szolgáltatások számára való biztosítására, úgy csak és kizárólag azon szolgáltatások nyújthatóak számára, amelyekre a hozzájárulása kiterjed, és csak addig, amíg kifejezetten nem tiltakozik ellene. Az ELIXIR szolgáltatásaiban keletkező személyes adatokat semmilyen módon nem kapcsolja össze az általa internet-szolgáltatóként kezelt személyes adatokkal.

 

A felhasználók fizikai elérésére alkalmas adatok

1. Az ELIXIR a felhasználók fizikai elérésére alkalmas adatokat kizárólag akkor gyűjt, ha az adott szolgáltatás jellege ezt nélkülözhetetlenné teszi. Adatokat kizárólag a felhasználó által előzetesen jóváhagyott célra veszi igénybe, azokat - a törvényben előírt kivételektől eltekintve - harmadik fél részére semmilyen körülmények között nem adja át.

2. Az ELIXIR kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja honlapjának látogatóját az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Mindezeken túlmenően, minden olyan esetben, amikor adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé, Az ELIXIR felhívja a felhasználó figyelmét adatszolgáltatás önkéntességére. Kötelező adatszolgáltatás esetén meg kell jelölni adatkezelést elrendelő jogszabályt is.

3. Az érintettet tájékoztatni kell adatkezelés céljáról és arról, hogy adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni. Adatkezelésről való tájékoztatás megtörténik azzal is, hogy jogszabály rendelkezik a már létező adatkezelésből továbbítással vagy összekapcsolással adat felvételéről.

4. Minden olyan esetben, ha a szolgáltatott adatokat Az ELIXIR az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről köteles a honlapját látogatót (felhasználót) tájékoztatni, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerezni, illetőleg lehetőséget biztosítani számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

5. Az ELIXIR az adatok felvétele, rögzítése és kezelése során alapelveknél rögzített korlátozásokat minden esetben betartja, tevékenységéről az érintettet annak igénye szerint, elektronikus levelezés útján tájékoztatja.

6. Az ELIXIR kijelenti, hogy semmilyen jogkövetkezményt nem érvényesít az olyan felhasználóval szemben, aki a nem kötelező adatszolgáltatást megtagadja.

7. Az ELIXIR gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Az ELIXIR minden olyan harmadik személyt, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ez irányú kötelezettségeinek teljesítésére.

 

18 éven aluli személyek személyes adatainak kezelése

Az ELIXIR nem kínál kifejezetten 18 éven aluli személyek számára szánt szolgáltatást, nem gyűjt és nem kezel 18 éves aluli személyről személyes adatokat. Amennyiben 18 éven aluli személy személyes adatainak kezelésére vonatkozó igény merül fel a látogatói oldalon, csak abban az esetben lehetséges ilyen adatok rögzítése, amennyiben megfelelően kiállított ellenőrizhető formájú szülői, vagy más törvényes képviselői beleegyezés, hozzájárulás áll rendelkezésünkre. Ilyen felhatalmazás hiányában a 18 éven aluli személy személyes adatait Az ELIXIR nem rögzíti.

 

A személyes adatok változtatása, törlése

Amennyiben Az ELIXIR honlapjának bármely látogatója kéri, hogy személyes adatai törlésre kerüljenek Az ELIXIR rendszeréből (bizonyos esetben vállalva azt, hogy attól fogva nem, vagy nem olyan módon tudja igénybe venni azt a szolgáltatást, amelyhez ezek az adatok tartoztak), ezt Az ELIXIR haladéktalanul teljesíti úgy, hogy az adatbázisból a megfelelő, a látogató által megjelölt adatok törlésre kerülnek.

 

 

Személyes adatok gyűjtését igénylő szolgáltatások

 

Naplóállományok (logfile-ok)

Az ELIXIR szerverei automatikusan regisztrálják a felhasználók Internet Protocol (IP) címét, az általuk használt operációs rendszer és böngészőprogram típusát. Ezeket az információkat Az ELIXIR kizárólag összesített és feldolgozott (aggregált) formában hasznosítja, szolgáltatásait esetleges hibáinak kijavítása, minőségük javítása érdekében és statisztikai célokra. Adatokat Az ELIXIR a felhasználók által megadott egyéb adatokkal semmilyen formában nem kapcsolja össze.

 

Anonim látogatásazonosítók (Cookie-k)

Az ELIXIR szolgáltatásai egyedi azonosítót, úgynevezett cookie-t helyeznek el a honlap felhasználóinak számítógépén. A cookie-k kis méretű szöveges fájlok, melyeket Az ELIXIR honlapjának látogatói merevlemezes meghajtóján lehet tárolni. A cookie-k kizárólag a felhasználók azonosításának megkönnyítését, az adatfeljegyzést, és a felhasználó további látogatásainak megkönnyítését szolgálják, ettől eltérő, más célra Az ELIXIR azt nem veszi igénybe. A honlap látogatója az internet hozzáféréshez használt böngészőjében beállíthatja, hogy értesítést kapjon arról, ha a honlapot üzelemtető cookie-t kíván elhelyezni a számítógépén és a cookie-k küldését bármikor meg is tilthatja. A cookie-fogadás felhasználói tiltása zAz ELIXIR szolgáltatásai igénybevételének nem akadálya. Kivételt képez ez alól, ha Az ELIXIR előzetesen tájékoztatja a felhasználót ennek ellenkezőjéről. Ugyanakkor a cookie-k el nem fogadásakor egyes oldalak nem működnek tökéletesen, illetve előfordulhat, hogy a honlap látogatója nem kap jogosultságot bizonyos adatokhoz való hozzáféréshez.

 

Linkek

Az ELIXIR szolgáltatásai számos olyan kapcsolódási pontot (linket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezetnek. Ezen szolgáltatók adat- és információvédelmi gyakorlatáért Az ELIXIR nem vállal felelősséget.

 

Regisztrációs oldalak, megrendelőlapok, pályázatok

Az ELIXIR szolgáltatásainak igénybevételéhez bizonyos esetekben szükség lehet regisztrációs formanyomtatványok kitöltésére. Az ilyen oldalakon Az ELIXIR a kapcsolatfelvételhez szükséges személyes adatokat (nevet, postacímet, e-mail címet) kér. Az ELIXIR regisztrációhoz kötött egyes szolgáltatásait kizárólag orvosoknak, illetve gyógyszerészeknek kínálja, ezért a regisztráció során különösen az orvos, illetve a gyógyszerész nevét, pecsétszámát/ működési nyilvántartási számát, orvos esetében szakterületét, illetve a felhasználó által megadott e-mail címet, valamint a választott felhasználói nevet kéri, illetve tárolja. A regisztráció során rendelkezésre bocsátott személyes adatokat Az ELIXIR bizalmasan kezeli, azokhoz illetéktelen személyek nem férhetnek hozzá.

A regisztráció célja bizonyos információk, illetve dokumentumok kizárólag orvosok, illetve gyógyszerészek számára történő hozzáférhetősége, elérhetősége.

A sikeres regisztráció feltétele az 5 számjegy kombinációjából álló pecsét-, illetve működési nyilvántartási szám megadása.

Az ELIXIR regisztrációhoz kötött oldalait látogatók a regisztráció során a valóságnak, illetve a tényleges állapotnak mgfelelő adatokat kötelesek szolgáltatni. Az ELIXIR-et a regisztráció során történt személyes adatok jogtalan felhasználásával kapcsolatban felelősség nem terheli.

Az ELIXIR a fentieken túlmenően olykor kérhet egyéb adatokat is (pl. demográfiai információkat), de arra mindvégig törekszik, hogy a kért többletinformáció mértéke és mélysége arányban álljon a szolgáltatás igénybevételével szerezhető előnyök mértékével.

Kapcsolat

Kérdése van?

Több információra lenne szükséged?

Lépjen velünk kapcsolatba

O&A Trade Magyarország Kft.

Hasznos tanácsokért kövess a Facebookon:

Az Elixirről részletesen

Az Elixir Drops és az Elixir Plus a női libidó fokozására szánt természetes készítmény. A természetes Elixir termékek visszaállítják a női libidót, fokozzák a nemi vágyat. Az Elixir Drops semleges színű és illatú, ezért bármilyen alkoholmentes folyadékban használható, és az Elixir Plus is bármilyen folyadékkal lenyelhető. Alkalmazásuk egyszerű, hatásuk szinte azonnali. Mindösszesen 2 pipettányi Elixir Drops vagy 2 db Elixir Plus kapszula elegendő a libidó fokozására, amelyet az aktus előtt kell bevenni. Szinte azonnal hat, de a biztonság kedvéért fogyaszd el az aktus előtt 20-30 perccel!